Tudatosegészség.net

Molekuláris hidrogén – Recovery Plus Q10

A  molekuláris hidrogén  egy valóságos tudományos csoda, a maga nemében kategória teremtő. A Recovery Plus Q10  tabletta ásványi anyagok egyedi kombinációja koenzim Q10-zel kiegészítve. A készítményben lévő magnéziumsók hatására a gyomorban molekuláris hidrogén (H2) képződik, ami aztán nagyon gyorsan, percek alatt szétterjed az egész testben – kifejtve mindenütt áldásos hatását. Ez azért is nagy jelentőségű, mert – Szent-Györgyi Albertet idézve – „a hidrogén az élet üzemanyaga”.

.

Tudományosan bizonyított és klinikai tesztekkel alátámasztott tény, hogy a molekuláris hidrogén a leghatékonyabb antioxidáns, mert képes nagyon gyorsan áthatolni minden biológiai membránon és be tud jutni minden sejtbe, szövetbe, sőt az agyba is. Szelektív antioxidánsként működik, amely csak a veszélyes szabad gyököket semlegesíti, miközben ő maga nem válik szabad gyökké (mint egyéb antioxidánsok).

Mérésekkel, kísérletekkel igazolható, hogy a molekuláris hidrogén helyreállítja a vörösvértestek egészséges membránfeszültségét, szétválasztja az összetapadt vörösvérsejteket, aminek következtében javulhat a mikrokeringés és így jobb lehet  az agy, a tüdő, a szív, a vese működése. A molekuláris hidrogén jó hatással van  a krónikus sebek, fekélyek gyógyulására,  a csont-, és ízületi fájdalmakra, gyorsabbá válhat a regenerálódás műtétek után.

.

Tény, hogy magának a hidrogénnek erős fájdalomcsillapító hatása van. Segít semlegesíteni a tejsavat az izmokban, ezért különösen ígéretes az aktív sportot végzőknek, hogy jobb teljesítményt érjenek el, hamarabb regenerálódjanak a begyulladt inak, szalagok, stb.  A készítmény jelentősen lassíthatja az öregedést, mivel növeli a sejtek hidratáltságát, visszaállítja a kötőszöveti rostok épségét és emellett érvényesül rendkívüli antioxidáns hatása is.

A molekuláris hidrogén a  szervezetben egy valóságos lavinát indít el, a pozitív hatások lavináját az egészségre nézve, amit minden ember más-más módon kezd el megtapasztalni. Érdemes fokozatosan hozzászoktatni a szervezetet, hogy optimálisan induljanak be a regenerációs folyamatok.

Koenzim Q10: Vitaminszerű anyag, a sejtek energiatermelésében játszik alapvető szerepet. Képesek vagyunk előállítani (megfelelő mennyiségű vitamin és nyomelem jelenlétében), viszont a kor előrehaladtával egyre csökken a mennyiség. Régóta ismert a Q10-nek az  erekre, szívre  gyakorolt jótékony hatása, ill. a szabadgyökök lekötésében játszott szerepe. A Q10 ezeken kívül védi az idegeket, növeli az állóképességet, szabályozza az energia ellátást, erősíti az immunrendszert, jó hatású a légúti megbetegedések esetén, stb. Idősebb korban, ill. bizonyos gyógyszerek szedésénél kiemelten fontos a pótlásáról gondoskodni.

.

Recovery H2 Plus Q10:

Tartalma: 90 db tabletta

Ajánlott fogyasztása: naponta kétszer (reggel és délben)  1-2 tabletta, lehetőleg éhgyomorra, szűrt vízzel, vagy szénsavmentes ásványvízzel. Ne fogyaszd klóros csapvízzel!

A molekuláris hidrogén nem gyógyszer! Nem tulajdoníthatunk neki gyógyhatást – erre hivatalosan csak a gyógyszergyárak által előállított kemikáliák képesek. A molekuláris hidrogén csak természetes anyagokat tartalmaz, támogatja a szervezetünket abban, hogy beindulhassanak az öngyógyító folyamatok. Az itt leírtakat a Te szervezeted csinálja, ami képes regenerálni saját magát, ha megkapja a működéséhez szükséges tápanyagokat.

Figyelmeztetés:  

Az étrendkiegészítők szedése nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Tények a molekuláris hidrogénről

A HUN TV egyik adásában jelent meg  az alábbi videó a molekuláris hidrogén rendkívüli hatásairól A csodás hidrogén címmel. Nézd meg és ajánld az ismerőseidnek is, hadd legyenek ők is egészségesek!

Dr. József Erika doktornő korábbi videó felvétele a testünk elsavasodása és a gyulladások közötti összefüggésre mutat rá:

Terméktapasztalatok

Az írásos terméktapasztalatok részletes elolvasásához kattints a nyilakra vagy a szövegre:

Nem tudtam kontrollálni a lábaim mozgását és gyakran elestem.  2 hónapja molekuláris hidrogén terápián vagyok – jelentősen javult a lábamban az érzékelés, az esések pedig megszűntek.

Megjegyzés:

Az agyvérzés az agy un. nekrotizáló betegsége – az agyi szövet egy része elhal és ezt követően az immunrendszer végrehajtja a „terület megtisztítását”, amelyet ezután egy heg tölt ki, vagy szabad terület marad. A pontos hatásmechanizmus még nem ismert. A megnövelt adagú molekuláris hidrogén javítja azon személyek állapotát, akik túlélték az agyvérzést – valamint csökkenti a negatív hatásokat is. Ami a másik problémát illeti – a beszűkült gerinccsatorna nyomja a gerincvelőt, amivel  egyrészt rontja a vérellátást, másrészt mechanikus szöveti irritációt okoz, így csökken az ingerek átvitele (ennek az eredménye az említett érzéketlenség). Ennek következtében gyulladás alakul ki, ami véglegesen is károsíthatja az idegek szerkezetét. A molekuláris hidrogén enyhíti ezt a gyulladást és támogatja az elnyomott szövetek vérellátását. Ezt követően helyreállhatnak az idegi funkciók, a nehézségek pedig megszűnnek.

A molekuláris hidrogén terápiájának alkalmazása után ezek a problémák pár napon belül elmúltak. „Bónuszként” másfél havi fogyasztás után  lefogytak a lábaim, eltűnt a narancsbőröm, szebb lett a bőröm és csökkentek a ráncaim is.”

.

“30 éves nő vagyok, 2013 januárjában kezdtek nálam orvosi kezelést csökkent pajzsmirigyműködés miatt. Az alkalmazott gyógyszer hatására kb. 5 kg-ot híztam. Rendkívüli fáradékonyság, álmatlanság, fejfájás, valamint ízületi fájdalmak jelentkeztek nálam. 2013 augusztusában elkezdtem fogyasztani a molekuláris hidrogén tablettát, ami jelentősen javított az egészségi állapotomon. Nagyon nagy fizikai és lelki erőre tettem szert és fogytam 4 kg-ot. Jelenleg  is fogyasztom a készítményt az állapotom fenntartásához szükséges mennyiségben.”

Megjegyzés:

A pajzsmirigy hormon helyettesítő terápiájánál nagyon erős mellékhatások léphetnek fel. A test szokványos helyzetben pontosan annyi hormont termel, amennyire szüksége van, míg tabletta formájában, mindig egy meghatározott mennyiséget juttatunk be a szervezetünkbe. Ez a hormonális terhelésnek egy természetellenes ritmusa. Ráadásul, abban a helyzetben, amikor a szervezetnek meg kell birkóznia egy rosszindulatú betegség és a műtéti beavatkozás következményeivel, a hatások még erőteljesebben jelentkezhetnek. A molekuláris hidrogén segít eltávolítani a szervezetből azokat az anyagokat, melyek a daganat anyagcseréje és az operáció által jöttek létre. Továbbá növeli a szervezet képességét azon terhelés elbírására, amely a gyógyszerek fogyasztása miatt lép fel. A hölgynél valószínűleg nagyon jó hatásai voltak, ahogy ő maga is leírja, nagyon gyorsan jelentkeztek a kozmetikai hatások is – a bőrtónus javulása, a ráncok és narancsbőr csökkenése.

Gyenge voltam és étvágytalan, és nagyon szenvedtem a daganat elleni terápia erős mellékhatásaitól. Miután konzultáltam az illetékes orvossal,  nagyon nagy adagokban kezdtem fogyasztani a molekuláris hidrogént, együtt egy szigorú diétával. Egy hét után annyit javult az állapotom, hogy szabadon közlekedtem, elkezdtem a szokásos ételeket enni és részben csökkentek a terápia mellékhatásai is.”

Megjegyzés:

A molekuláris hidrogénnek erős méregtelenítő hatásai vannak. Az onkológiai megbetegedéseknél a legfőbb nehézséget az anyagcseretermékek okozzák, melyek a daganatból távoznak. Ezek a legkülönbözőbb szennyező anyagok, hormonok, savak (beleértve a tejsavat) stb. Ennek következtében a szervezet egyrészt nagyon savassá válik (ezért itt a hidrogénnel együtt sokat segít a szigorú lúgosító diéta is), másrészt le kell küzdenie nagy mennyiségű „idegen hulladék” támadását is.

A daganat elleni terápia (kemoterápia) még növeli is ezt a hatást, mivel számtalan szövetben a sejtek pusztulását idézi elő (valamint további hulladékokat termel) és csökkenti a szervezet természetes védekező képességét, azaz gyengíti az immunrendszert. Egy erőteljes hidrogénterápia alkalmazása után az eredmény nagyon gyors és látványos, hiszen jelentősen javul az általános állapot és a személyes komfortérzet.

Az orvossal való egyeztetés után elkezdtem a molekuláris hidrogén fogyasztását és öt nap után a seb szépen gyógyulni kezdett, tíz nap után pedig teljesen rendbe is jött.”

Megjegyzés:

A műtét utáni állapotok gyakran a szövetek roncsolódását, a szervezet teljes legyengülését (és ezzel a fertőzésre való hajlamosságot) hozhatják maguk után. A molekuláris hidrogén  kitűnő eszköz a műtéti beavatkozásokkal kapcsolatos komplikációk megelőzésében. A hatékonyság növelése érdekében ajánlatos a fogyasztását egy héttel a beavatkozás előtt elkezdeni, és azonnal az altatásból való felébredés után folytatni mindaddig, amíg az operáció utáni sebek és az ezzel kapcsolatos károsodások a szervezetben be nem gyógyulnak.

Megjegyzés:

A gyakorlatban a molekuláris hidrogén már számtalan bronchiális asztma esetében bizonyított. Ezek a betegek a tüdőosztályon történő ellenőrzések alatt jobb eredményeket és csökkentett gyógyszeradagolást érnek el. A molekuláris hidrogén beavatkozik a patológiai folyamatokba azzal, hogy „megissza az üzemanyagot” a gyulladások elől, és ezzel megszünteti azokat, míg a kortikoidok (asztma elleni hormonális szerek) elnyomják az immunrendszert, amivel szintén enyhítik a gyulladást, bár a patológia az érintett területen változatlan marad. Ezért ajánljuk a molekuláris hidrogént minden olyan betegségnél, ahol a nyugati orvostudomány kortikoidok alkalmazását javasolja – a várt hatás még nagyobb mértékű lesz és emellett megerősíti a szervezet potenciálját is.

Mint szívesen sportoló ember, 9 hónap alatt majdnem 23 kg-ot fogytam.”

“Angliában élek, a molekuláris hidrogént 2013 szeptemberében kezdtem fogyasztani, amikor a triatlon szezonra készültem. Mint tapasztalt, edzett ember, aki már évtizedek óta versenyzik különböző sportokban, nem vártam semmilyen nagy eredményt. Azonban nagyon megdöbbentem azon, hogy  a 9 hónapos edzés alatt csak nagyon ritkán esett meg velem, hogy izomfájdalmat éreztem, vagy hogy felgyülemlett volna a tejsavam az edzések, vagy a versenyek alkalmával. Szintén egyórás edzés után, amikor szokványos körülmények között az ember már elkezdi felhasználni a „rejtett tartalékait”, én éppen hogy újult erőre kaptam és képes voltam még keményebben dolgozni. A fejlődésem ebben az idényben hihetetlen. Ehhez hasonlót nem láttam az elmúlt 18 évben.”

Megjegyzés:

A molekuláris hidrogén nagyon hasznos a sportolók számára, mivel elősegíti főként a tejsav gyors távozását az izomzatból, de más anyagcsere termékekét is, amelyek a megnövekedett fizikai aktivitás által jönnek létre. Ezen kívül javítja a vér viszkozitási tulajdonságait is, így a vörös vérsejtek  az oxigénnel, vitaminokkal és további tápanyagokkal együtt egyszerűbben jutnak el minden sejthez. Ennek következtében a sejtek és szövetek letisztulnak, jól tápláltak lesznek, gyorsabban regenerálódnak. A sportolóknak sokkal nagyobb lesz így a teljesítményük.

A lábaim nagyon forróak voltak, a bal térdem pedig majdnem focilabda nagyságúra duzzadt. A gyermekorvos  baktériumokra való mérgezési reakciót állapított meg és azt tanácsolta, hogy várjunk, amíg elmúlik.

Nagyon nehézkesen jártam és mankók, ill. segítség nélkül egyáltalán nem tudtam mozogni. 2 hét után Édesanyám kapcsolatba lépett a doktornővel, hogy az állapotom semmit sem javult. A doktornő  kórházi ápolást és kortikoidok alkalmazását javasolta, de ezt visszautasítottuk. Elkezdtem fogyasztani a molekuláris hidrogént, ami mellett szigorú lúgosító diétát is tartottam. Három hét után  újra elkezdtem iskolába járni, eleinte a szüleim hordtak autóval, és a duzzanataim is már majdnem teljesen elmúltak.”

Megjegyzés:

Itt látható az a helyzet, amikor a nyugati orvostudomány nem képes másként hozzáállni az ismeretlenhez vagy egy komoly problémához, mint az eltávolításával –a várakozás nem vált be és a lány édesanyja ideges volt – a doktornő egyszerűen a kortikoidok alkalmazását rendelte el, a mérgező hatásuk ellenére is. Ez annál inkább furcsa, mivel kérdéses, hogy ő maga valaha is megvédte volna-e a kezelés előírásának helyességét. Azonban három hét után, a toxikus és nekrotikus károsodást szenvedett szövetek begyógyultak és a lány lassan visszatérhetett a mindennapi életéhez. A károsodás mértékét tekintve a regeneráció ideje várhatóan hosszabb.

A következőket tapasztaltam nála: napi két szem molekuláris hidrogén tabletta, 2 zöldség kapszula és estére 2 szem lúgosító ásvány kapszula alkalmazásával pár nap alatt csökkentek a kényszeresen elvégzett „kulcs ellenőrzések”, hogy be van-e zárva az ajtó, egy hét után megkérdezte a férjem, hogy mit segítsen. Óriási ez a változás, hiszen korábban mindig a sarkában kellett lenni, most pedig önállóan kezdett el döntéseket hozni, amiket végre is hajtott.

Napról napra fokozatosan javult az állapota, fizikai szinten is. Egy hónap után szinte teljesen megszűntek a kényszeres kulcsellenőrzési utak, érdeklődő lett, TV-t nézett, újságot olvasott, elmúlt az édesség iránti rohamszerű sóvárgás, füvet nyírt, stb. Az orvos által felírt gyógyszeradagját felére lehetett csökkenteni. Másfél hónap után „új mellékhatás” jelentkezett: annyit javult a szeme, hogy már szemüveg nélkül jobban látott (korábban lencse beültetés, szaruhártya transzplantáció volt – és mint mondták: örüljön, hogy ennyit is lát, már sose lesz jobb)”

Évek óta súgást éreztem a fejemben és sípoló hangot a fülemben, amivel nem tudtak mit kezdeni az orvosok. Óriási eredmény, hogy megszűnt a súgás és a sípolás is.”

Közel egy hónap molekuláris hidrogén + lúgosító készítmények szedése után az endoszkópos vizsgálat utáni zárójelentésben az állt, hogy olyan a gyomor nyálkahártyája, mint egy 20 évesnek és a cisztának nyoma sincs.”

Molekuláris hidrogén tablettát és ásványi anyag tablettát szedtem, és azt vettem észre, hogy reggelre mindig stabilizálódott a korábban ingadozó glikémiás értékem, nyugodt  lett az alvásom, 6 hét után gyógyszerek nélkül is normális értékű lett a vérnyomásom. Sportolás közben nem éreztem izomlázat és fogytam 2 kg-ot.”

.

Molekuláris hidrogén rendelése​

A Recovery H2 Plus Q10 molekuláris hidrogént felszabadító készítmény ásványi anyagokkal, Koenzim Q10-zel és Cinkkel egy forradalmian újszerű készítmény, amely nagyban hozzájárul, hogy megőrizzük vagy visszaszerezzük az egészségünket, fiatalságunkat, vitalitásunkat.

.

Szűrt vízzel, vagy szénsavmentes ásványvízzel érdemes – lehetőleg éhgyomorra – bevenni. A csapvíz a klórtartalma miatt kerülendő!.

.

» 90 szemes Recovery H2 Plus Q10 tabletta 19.500 Ft/doboz

.

.

A postaköltség 1000 Ft (postán maradó feladással és előre utalással). Ha utánvéttel kéred, akkor 2.600 Ft a feladás díja.

.

Arra kérlek, csak akkor rendelj molekuláris hidrogént, ha szereted Magad annyira, hogy türelmes vagy Magadhoz! Ha évek, évtizedek kemény munkájával összeszedtél ilyen-olyan betegségeket, legyél egy kicsit türelmes, és adj Magadnak legalább annyi hónapot a regenerálódásra, mint amennyi éve hordozod a betegséget! Igenis vannak csodák, a szervezeted is egy valóságos csoda, ami meg tudja magát gyógyítani, csak meg kell neki adni az ehhez szükséges dolgokat.

Ha szeretnél hidrogén tablettát rendelni, kérlek keress meg valamelyik elérhetőségemen:

 

Kerekes Zsuzsanna
Mobil: +36 70 322 7331
Enail: kerzsuzsi@gmail.com
Skype: kerzsuzsi7
Facebook »

.