Dr. Dwight Lundell, 25 évnyi szívsebészként szerzett tapasztalattal és több mint 5000 elvégzett műtéttel a háta mögött bevallja, hogy bizony az orvosok sem tévedhetetlenek. Mondja ezt azért, mert ő is rájött, hogy az eddigi hozzáállás a szív- és érrendszeri betegségekhez és azok gyógyításához alapvetően hibás.

Éveken keresztül úgy tudtuk, hogy a magas koleszterinszint minden baj forrása, ezért zsírszegény diétára fogták az orvosok a betegeket, sőt a média is a növényi olajokkal, zsírokkal való táplálkozást szajkózta. Emellett szép lassan átvették az uralmat a cukrokban, szénhidrátokban gazdag élelmiszerek, aminek meg egyenes következménye lett a fejlett országokban a cukorbeteg, szívbeteg, elhízott emberek sokasága.

Már évekkel ezelőtt felfedezték – mégsem került igazán a köztudatba – , hogy a szív- és érrendszeri betegségeket az érrendszer gyulladása okozza. A magasnak mondott koleszterinszint már ennek a következménye, ugyanis a gyulladás miatt megsérült érfalon könnyebben meg tud telepedni bármi, így a koleszterin részecskék is.

Mitől keletkezik gyulladás a szervezetben?

Három dolog van, ami komolyan megbetegíthet: a reggeli, az ebéd és a vacsora. Tréfa nélkül – nyilván Te is tisztában vagy vele, hogy az elfogyasztott élelmiszerek nagymértékben befolyásolják egészségi állapotunkat. A mai manipulált, gyorséttermi, agyontartósított, élelmiszernek álcázott valamik is rendkívüli módon savasítják a testünket. Egy 14-es skálán nézve a 7-es pH érték a semleges, ettől lefelé savas állapot van, felfelé lúgos. Hogy minden szempontból jól működjünk, enyhén lúgos, azaz 7,3-7,4 közötti pH értéket kellene fenntartani és azért a szervezetünk mindent el is követ, hogy ellensúlyozza a savasságot. Kivonja a lúgosító ásványokat (Ca, Mg, K, Na, stb.) a szövetekből, csontokból és ezekkel semlegesíti a savakat. Ha nő a savterhelés, intenzívebb az ásványi anyag felhasználás is. Túlterhelésnél a szervezet kénytelen elraktározni a savakat (mert nem tud megszabadulni tőlük) és bezárja őket zsírsejtekbe, lerakva itt-ott a testünkben. Jogosan mondja néhány túlsúlyos ember, hogy alig eszik valamit egész nap, mégis hízik.

Ott H. Warburg biokémikus mutatott rá arra, hogy milyen összefüggés van a savasság és az oxigénhiány között. Azt mondja, ezek kéz a kézben járnak, mint a jegyesek. Egyik sincs a másik nélkül. Ugyanis savas közegben összetapadnak a vörösvérsejtek, így nem tudnak elegendő oxigént szállítani a sejtekhez, sőt tápanyagot sem. A visszafelé szállítás sem jól működik, vagyis a CO₂ és a salakanyagok eltávolítása. Emiatt a sejtek elfajulnak, elhalnak, deformálódnak, aminek az lesz a következménye, hogy a szervezet idegen betolakodóként tekint rájuk – gyulladásos folyamatot indít be válaszként.

Akkor mi a megoldás?

Kézenfekvő lenne. Ha a rosszul megválasztott élelmiszerek, káros szenvedélyek, rossz szokások, stressz, stb. miatt elsavasodik a szervezetünk, emiatt gyulladásos folyamatok indulnak be, ami aztán a legkülönfélébb betegségekhez (szív és érrendszeri, stroke, daganatok, bőrbetegségek, csont- és ízületi károsodások, cukorbetegség, asztma, Parkinson kór, Alzheimer kór, depresszió, stb.) vezet, akkor fordítsuk meg a dolgot. A szervezetünk nagyon bölcs és tudja a dolgát, ha megkap mindent, amire szüksége van. Szüntessük meg az alap dolgot, ami az egész lavinát elindítja, vagyis a savas állapotot, majd töltsük fel a szervezet puffertartályait ásványi anyagokkal, nyomelemekkel, vitaminokkal és kész! A többit bízzuk arra a csodára, amit emberi testnek nevezünk. Tudni fogja a dolgát.

Egyszerű az egész, mégsem ezt csináljuk.

Ha segíteni akarsz a testednek, kezdd az alapokkal, kezdd a molekuláris hidrogénnel! A molekuláris hidrogén lúgosítja a testet, szétválasztja az összetapadt vörösvértesteket, megszünteti a gyulladásokat a szervezetben és szelektív antioxidánsként semlegesíti a káros szabad gyököket. Hozzásegíti a szervezetedet, hogy csodát csináljon, hogy be tudja indítani a regenerációs folyamatokat.

Olvass róla többet itt! >>>>

Kattints ide a molekuláris hidrogén megrendeléséhez! >>>>

 

A molekuláris hidrogén nem gyógyszer! Nem tulajdoníthatunk neki gyógyhatást – erre hivatalosan csak a gyógyszergyárak által előállított kemikáliák képesek. A molekuláris hidrogén csak természetes anyagokat tartalmaz, támogatja a szervezetünket abban, hogy beindulhassanak az öngyógyító folyamatok. Az itt leírtakat a Te szervezeted csinálja, ami képes regenerálni saját magát, ha megkapja a működéséhez szükséges tápanyagokat.

 

A jól-létedért, szeretettel

gmailbe

Kerekes Zsuzsi

+36-70-322-7331

Skype: kerzsuzsi7